Tiltakozás a hazai bútorgyártás megadóztatása ellen

április 20th, 2008 by Asztalos

A Magyar Fagazdasági, Bútoripari és Épületasztalos-ipari Érdekösszefogás Állásfoglalása a T/5395. számú törvényjavaslat vonatkozásában

A Magyar Fagazdasági, Bútoripari és Épületasztalos-ipari Érdekösszefogás tagszervezetei a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség tagjai, illetve a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter nevében ezúton fejezik ki tiltakozásukat a kormányzat azon törekvése ellen, hogy a hazai bútorgyártást további a nettó árbevétel utáni 0,8 % járulékkal sújtsa. A hazai bútorgyártás egy jelenleg is túladóztatott és túlszabályozott gazdasági környezetben, egy szűkülő belső piacon próbálja egyre nehezedő feltételek mellett termékeit elhelyezni és a tervezhető, gazdaságos és eredményes termelést megvalósítani.

Nehezményezzük, hogy az ágazatot (a foglalkoztatottak több mint 2%-át alkalmazó fa és bútoripart) speciálisan sújtó járulék bevezetését a jogszabály-előkészítő nemhogy érdemben nem, de egyáltalán nem tájékoztatta a tervezett jogszabály-módosításról, vele érdemi egyeztetést nem folytatott. Véleményünk szerint a törvényjavaslatban szereplő indoklás a bútoripar ez irányú továbbadóztatásáról mondvacsinált egyetlen célja az adóbevételek növelése. A tervezet szerint a bútorok számottevő kulturális tartalommal bírnak, az átlagosnál nagyobb formatervezés, design testesül meg bennük ezért kulturális járulékfizetésre kötelezésük indokolt. Véleményünk szerint számos termékcsoport (nem rangsorolva, csupán példaként említve: járművek, autók, háztartási eszközök, stb.) sokkal nagyobb design-tartalommal bír, mint a bútoripar termékei, ezért ez a tervezet diszkriminatívan kezeli a bútoripart.

Meglátásunk szerint ez, a hazai bútoripar egészét hátrányosan érintő járulék, az amúgy is szerény árbevétel-arányos nyereséget diszkriminatív módon, tovább csökkenti, és egyben ellehetetleníti a felzárkózást a környező országokban működő konkurens bútorgyártókhoz, valamint veszélyezteti a bútoripar jelenlegi foglalkoztatási potenciálját.

Hidas Mátyás – elnök

Magyar Bútor és Faipari Szövetség

Horváth Ferenc – elnök

Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség

Molnár Péter – elnök

Országos Asztalos és Faipari Szövetség

Bakonyi Gábor – elnök

Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

Budapest, 2008.április 15.

Forrás: FATÁJ Online, www.fagosz.hu

Asztalos

Category: asztalos | No Comments »

Leave a Comment

Please note: Comment moderation is enabled and may delay your comment. There is no need to resubmit your comment.