Fa- és bútoripar – változások

június 3rd, 2009 by Asztalos

2008. szeptemberétől a világméretűvé vált pénzügyi válság a reálgazdaságban is mind jobban megmutatkozik. Ez megnyilvánul a belső és külső kereslet jelentős visszaesésében, az értékesítési gondok miatti termeléscsökkenésben, a mérséklődő fogyasztásban és beruházásban, a munkanélküliség emelkedésében és az infláció lassulásában. 2008 első felében a magyar gazdaság élénkülést mutatott az előző évi jelentős lassulást követően. Ezt a folyamatot törték meg az év második felében kibontakozó pénzügyi, majd gazdasági válságfolyamatok, ezen belül is legfőbb partnereink egyre kedvezőtlenebb helyzete. Így a GDP I. félévi közel 2%-os növekedése után a III. negyedévben 0,8%-ra mérséklődött, s az év utolsó negyedévében 2,3%-os csökkenés következett be az előző év azonos időszakához képest.
A Milei Olga által összeállított „Gazdaságelemzés különös tekintettel a fa- és bútoripar helyzetére” közel 50 oldalon részletesen kitér minden mozzanatra, ami az iparág keretein belül 2008 szeptembere és 2009 január között történt. Ha kíváncsi arra, hogy mi történt ebben az emlékezetes, nem túl dicsőséges időszakban a bútorasztalos, asztalos ipar háza táján, hogy milyen kilátások vannak a jövőre nézve, olvassa el Milei Olga elemzését.

Category: asztalos | No Comments »

Ablakgyártás

június 3rd, 2009 by Asztalos

Az ablakgyártás és értékesítés kötelező mutatványa a termék megfelelősségének, minőségének kontrolásása és igazolása. Ismert tény, hogy a nyílászárókat eddig is (ÉME alapon) különféle papírokkal lehetett legálisan forgalomba hozni, beépíteni.
További nyomás a gyártókon a kötelező energiatanúsítvány léte, miszerint az új építésű épületek használatbavételi engedélyének kiadásához alapfeltétel a szakértő által felelősen elkészített energiatanúsítvány. A szakértők vélhetően szállítói megfelelősség-igazolás és pl. a hivatalosan megmért épületfizikai (Uw érték) adatok nélkül nem fogják tudni kiállítani az energiatanúsítványt, ergo az építtető nem kap használatbavételi engedélyt. Valaki biztosan morcos lesz.
További tény, hogy 2010 február elsejétől csak „CE-alapon” lehetséges a termék megfelelősségét igazolni, így ma már csak ezen módszerrel van értelme nekifogni „legalizálni” a gyártást.
A „CE” jel megszerzése és jogszerű használata azonban költségekkel az első típusvizsgálat mérési, tanúsítási költségeivel és egy egyszerűsített minőség-ellenőrzési/ gyártásellenőrzési rendszer bevezetésével jár. Vegyük például az „ÜGYE-t”, az üzemi gyártásellenőrzést.

A CE jel jogszerű használatához amellett, hogy a termék teljesítmény jellemzőit egy első típusvizsgálat alapján igazolniuk kell, a gyártónak be kell vezetniük a szabvány előírása szerint az ÜGYE-t, az üzemi gyártásellenőrzést. A gyártónak szavatolniuk kell, hogy a termék megfelel a CE-címkén feltüntetett teljesítményi jellemzőknek. Itt ugyan nem egy rettenetesen bonyolult gyártásellenőrzésre kell gondolnunk, de a vonatkozó EN-14351-1 szabvány útmutatásait alapul véve néhány szempont amit mindenképp ki kell dolgozni:

* ÜGYE-megbízott megnevezése, kinevezése
* Felelősségi hatáskörök rögzítése
* Áruátvétel ellenőrzése, nyomtatványok elkészítése
* Gyártási folyamat ellenőrzése, nyomtatványok elkészítése
* Hibakezelés kidolgozása, nyomtatványok elkészítése
* Mintadarab-vizsgálat,
* Gyártási eszközök ellenőrzése,
* Dokumentáció és védjegy kidolgozása.

Ha megvannak a sarokpontok és az ellenőrzés folyamatábrái, akkor már csak be kell tanítani a dolgozókat, és működtetni kell a rendszert. Az ablakgyártás legalizálása tehát költséges, és bizonyos mennyiségű előkészítő és felkészítő munkát igénylő tevékenység. A folyamatokat megkönnyítendő az Országos Asztalos Faipari Szövetség, a Magyar Asztalos és Faipar újság és az ÉMI KHT. 2009. május 26-ra egy a CE jel nyílászárókra történő megszerzését célzó rendezvényt szervez Budapesten, ahol a gyártók mind az első típusvizsgálatot, mind az ÜGYE kiépítését illetően részletes tájékoztatást és kedvezményes ajánlatot kapnak.

CE-jel költségtakarékosan OAFSZ-tagoknak
Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség és az ÉMI Kht. egy költségtakarékos megoldást dolgozott ki, hogy a szövetség tagjai olcsóbban tudjanak élni a CE-jel nyújtotta előnyökkel.

Mekkora kedvezményt kínál az OAFSZ tagjainak az ÉMI?
1. Egyes alapvizsgálatok (vízzárás, szélállóság stb.) esetében: 10%,
2. Beltéri ajtók ÉME-vizsgálata esetén: 10–20% (mennyiségtől függően),
3. Ablakszerkezetek, bejárati ajtók: 1 típus: 10%,, 2 típus: 15%,, 3 típus: 20%.

A költségek természetesen a gyártott termékkörtől függően nagyon szórhatnak, de ha veszünk például a maximum méreten egy bevizsgált ablakszerkezetet, akkor az első típusvizsgálati jegyzőkönyv alapköltsége úgy 380 000 Ft + áfa. Ebből az OAFSZ-tagok 10% kedvezményt kapnak, így a vizsgálati költség 340 000 Ft + áfa. Online Játékok

Tehát minimum 340 000 Ft + áfa költséggel már legalizálható az alaptermelés (fix, nyíló, bukó-nyíló középosztós ablak, erkélyajtó 2,25 m2-ig, de középen felnyíló nem)!

A fenti célok érdekében május 26-án 10 órakor közös felkészítést és megbeszélést szervezünk az ÉMI-be, ahol az érdeklődők részletes tájékoztatást kapnak a részleteket illetően, ajánlat kérhető, illetve elindítható a CE-jel megszerzését célzó folyamat. poker

Category: asztalos | No Comments »