Ismét új oldal: Asztalos Honlaptérkép
Asztalos
A könnyebb navigáció érdekében felkerült oldalunkra egy honlaptérkép, mely elérhető a felső menüből vagy közvetlenül innen:
Asztalos Honlaptérkép.
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
A könnyebb navigáció érdekében felkerült oldalunkra egy honlaptérkép, mely elérhető a felső menüből vagy közvetlenül innen:
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
A bútorkellékek, félkész termékek és faipari berendezések nemzetközi vásárát 2008. április 27–30. között rendezik meg Görögországban, az athéni Kiállítási központban.
A szervezők szerint a MEDWOOD 2008 már megnyitása előtt három hónappal a balkáni faipari - asztalos (bútorasztalos) piac legfontosabb eseményét fogja jelenteni. Eddig Görögország és az egész világ legnevesebb cégei már jelezték részvételi szándékukat.
A MEDWOOD első kiírásának sikerét az is jelzi, hogy az idén már kétszeresére növelték a kiállítási felületet, ami ily módon meghaladja a 35.000 m²-t. A résztvevő (asztalos)cégek száma is már meghaladja a 200-at.
A rendezvény szervezője, az AG Communications kiemeli, hogy az idei asztalosipari vásár sikeréhez hozzájárul majd az ismert nagy vásárszervezők, a ZOW Pordenone és Samulegno részéről nyújtott támogatás, amelyben a MEDWOOD már most részesül, illetve a rendezvény fő támogatójának, a PROODOS nemzetközi szállítási cégnek a hathatós segítsége. A MEDWOOD fölött védnökséget vállalt a görög Fejlesztési Minisztérium és az Ipari Főállamtitkárság is.
Forrás: www.medwood.gr.
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
2008. április 22-én mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi termében Az erdő és a fa régészete és néprajza című könyvet. A bemutató keretében Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntötte a megjelenteket (köztük a szakmájukat komolyan vevő épület- és bútorasztalosokat is), Dr. Kázmér Miklós, az ELTE Őslénytani Tanszékének tanára előadást tartott a bükkábrányi ősciprusok megmentéséről, végül Prof. Závoti József, a MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet igazgatója, a könyvet kiadó Soproni Tudós Társaság ügyvezető elnöke ismertette a kötet tartalmát.

Az asztalosoknak is ajánlott könyv tartalmából:
Read the rest of this entry »
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
2006 kimagaslóan jó évet jelentett a hazai ablakgyártó asztalosszakma számára. A tavalyi év lejtmenetét követően idén is legfeljebb stagnálásra számíthatnak a nyílászárógyártó és -forgalmazó asztalosszakma képviselői. A 2006. évi jó eredményben meghatározó szerepet játszott az új építésű lakások piaca és a panelprogramból, valamint az energiatakarékos megoldásokat támogató, a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) keretében kiírt pályázatokból adódó felújítási láz.
Ám a problémák már 2006-ban is jelentkeztek, hiszen a hazai gyártók termelési kapacitása jóval meghaladta a keresletet, ráadásul az olcsó, s főleg lengyel importtermékek tovább élezték az árversenyt. Mindez azt eredményezte, hogy tavaly és az idén is öt százalék körüli áremelést tudtak csak érvényesíteni a nyílászáró gyártók, miközben az üveg ára 2005-höz képest mára 100, az alapprofiloké pedig 7–12 százalékkal emelkedett. Tavaly drámai mértékben esett vissza az új lakások építéséből származó megrendelések aránya és minimálisra csökkent a támogatással megvalósuló felújítások száma. Csupán a korábban meghirdetett panelprogramban indult projektek lezárása jelentett komoly bevételt a hazai ablakgyártók számára, azonban a NEP keretében kiírt pályázatokra alig van érdeklődés. Ennek hátterében az áll, hogy míg 2006-ban 30, addig az idén csak 15 százalék a támogatás mértéke.
Read the rest of this entry »
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
Az érdekeltek, illetve a közreműködők aláírták az InnoLignum megrendezésére vonatkozó keretszerződést. Az Erdészeti és Faipari Szakvásárt és Rendezvénysorozatot, az “asztalos - Mekkát” idén szeptember 11–13. között rendezik meg.
Nem kis döbbenet, majd eszmélés után a soproni asztalosok döntöttek. Bakonyi Gábor, a Pannon Fa- és Bútorklaszter elnöke, valamint Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kezdeményezésére ismét lesz erdészeti és faipari (asztalos ipari) kiállítás és vásár Sopronban. A korábbi években megrendezett hasonló témájú kiállítást – amelyet ezentúl kétévente Budapesten rendeznek meg – ugyanis tulajdonosa eladta. Sopron azonban, amely az erdészet és a faipar (asztalos ipar) szellemi fellegvára, nem maradhat ilyen rendezvénysorozat nélkül. Az önkormányzat felkarolta az elképzelést és számos szervezet csatlakozása, valamint egyeztetés után tegnap a városházán aláírták a szerződést. Ennek eredményeként kerül megszervezésre az InnoLignum minden évben – idén szeptember 11–13. között – az MKB-arénában, illetve, ha szükséges, a környező területeken.
Read the rest of this entry »
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
A Magyar Fagazdasági, Bútoripari és Épületasztalos-ipari Érdekösszefogás Állásfoglalása a T/5395. számú törvényjavaslat vonatkozásában
A Magyar Fagazdasági, Bútoripari és Épületasztalos-ipari Érdekösszefogás tagszervezetei a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség tagjai, illetve a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter nevében ezúton fejezik ki tiltakozásukat a kormányzat azon törekvése ellen, hogy a hazai bútorgyártást további a nettó árbevétel utáni 0,8 % járulékkal sújtsa. A hazai bútorgyártás egy jelenleg is túladóztatott és túlszabályozott gazdasági környezetben, egy szűkülő belső piacon próbálja egyre nehezedő feltételek mellett termékeit elhelyezni és a tervezhető, gazdaságos és eredményes termelést megvalósítani.
Read the rest of this entry »
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
Fa nyílászárók:
Előnyök:
- méret és formatartóbb mint a műanyag
- bármilyen színben elkészíthető vagy utólag felületkezelhető
- ellentétben a műanyaggal sarkaiban a legerősebb ahol a legerősebbnek kell lennie
- sérülések könnyen javíthatóak
- rendszeres karbantartás esetén minőségét korlátlan ideig megőrzi
- légmentes zárás, jó hő- és hangszigetelés
Hátrányok:
- üvegcsere körülményesebb
- a felületkezelésre ügyelni kell
- áruk magasabb mint a műanyagé
- beépítés helye szerint mérlegelni kell, hogy praktikus választás lesz-e a fa alapanyag
Read the rest of this entry »
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
Kisebb nekirugaszkodások, majd a visszacsúszásoktól való szorongás jellemzik 2008 elején a német asztalosokat érintő bútorkereskedelmet, az ázsiai import növekedésével a bútorgyártás külföldi asztalospiacok (elsősorban Amerika) felé fordul. Az áruforgalomról szólnak az asztalos vásári megnyitók beszédei, a formatervezést is, mint „hozzáadott értéket” és a vásárlók megszólításának eszközét értékelik. Mentségükre szolgáljon, hogy meghatározó stílustrendről egyre kevésbé beszélhetünk, a minimalista tortaalapon jól megférnek a 60-as évek retro, a 20-as évek art-deco, sőt a „technobarokk” ironikusan kezelt motívumai és változatos stílustörmeléke.
Forrás: faipar.hu
Category: asztalos |
No Comments »
Asztalos
Az állam az előző években mind vissza nem térítendő támogatással, mind kedvezményes hitelfelvételi lehetőségekkel támogatta az energiatakarékossági célú asztalosipari beruházásokat, aminek eredményeképpen számos régi nyílászáró cseréjére kerülhetett sor alapvetően az asztalosiparosított technológiával készült lakások esetében. A 2006. évi a GKM által meghirdetett pályázatban a támogatási célokra rendelkezésre álló keret 930 M Ft volt, amelyből a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2970 pályázatot támogatott és a támogatások révén megvalósuló beruházás 2,8 Mrd Ft-ot tett ki. 2007-ben a 3500 pályázat támogatására felhasznált 806 M Ft vissza nem térítendő állami támogatás révén 5,8 Mrd Ft értékű beruházás valósult meg. 2006-ban az 1 millió Ft állami támogatásra jutó fajlagos energia megtakarítás becsült értéke 88 GJ/év/M Ft, 2007-ben 124 GJ/év/M Ft volt. A tavalyi évet összevetve a 2006. évvel látható, hogy kevesebb állami támogatási forrás felhasználásával több pályázatot támogatott a GKM, mint 2006-ban, a támogatás energetikai hatékonysága pedig 40%-kal haladta meg az előző évet. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a pályázati rendszer eredményeinek és hatékonyságának további fokozása, továbbá a megújuló energiahordozó felhasználás növelése érdekében 2008-ban változásokat tervez a NEP pályázati rendszerében.
Category: asztalos |
No Comments »